A poncsópóló sztori

 

Akár tanultam, vagy már dolgoztam, a nyár mindig is egyet jelentett a szabadsággal. Annak idején ez a délelőtt 11-ig való alvást, a barátokat, a szerelmes nyaralásokat jelentette, most inkább a mókuskerékből való kilépést, a családi együtt jövés-menést, a balatoni nyaralást.

Nyári szabadság, ahogy én szeretem

Mi valamiért mindig augusztusra szerveztük a szabikat, amikorra már teljesen ki vagyunk purcanva, amikorra már az összes kolléga csokibarnán visszajött a nyaralásból, és amikor már vészesen közeledik a szeptember 1-je. Ez a késői időpont mindig segít “túlélni” a nyarat, és úgy érzem, hogy utána feltöltődve megyünk neki az új évszaknak, lépek vissza a rohanós hétköznapokba.
a part
Ez most még előttem áll, de a vágyakozás egyre erősödik bennem, és szinte már látom magunkat, ahogy reggelente nincs is annál nagyobb gondunk, mint hogy megtervezzük az aznapi programot, vagy kitaláljuk, hogy épp hol vacsorázzunk.
strandon
Az egyetlen nyűg számomra a csomagolás, de ez csak az utolsó 24 óra terhe, ugyanis addig halogatom, ameddig csak lehet, és persze a végén a hajam égnek áll, a családtagok menekülőre fogják, és végül egymagam rohangálok az üres lakásban ruhakupacokkal a vállaimon, teljes a káosz.

Az, hogy ilyenkor pár napra sikerül dimenziót váltani, az minden más dologban is lezajlik. Nem eszünk műzlit reggelire, hanyagolom a magassarkút, az órára is csak ritkán pillantok. Helyette lazán és kényelmesen teszem a dolgom és így is öltözködöm.

Mindez a sok, kusza, puha, nyári érzés keltette életre a Sálszalon nyári újdonságát, a poncsópólót.
Fotor0618165649

Stradruha, nyári felső

Ennek a kiegészítőnek két titkos fegyvere a csodás színe, és a variálhatósága.

Most is a kedvenc árnyalatokkal dolgoztam, amelyeket a talking scarves – jersey sálaknál használtam, kiegészítve az örök nyári slágerrel, a fehér-kék csíkos anyaggal, és az aktuális mentával.

Olyan színek ezek, amelyeket jól lehet variálni a nyári ruhadarabokkal, annak ellenére, hogy egy bikinit vagy sortot is elegendő mellé felkapni. Hőségben jóbarát, mert oldalt nyitott, és a nyakkivágása is széles, de strandruhaként is viselhető, vagy ha este hűvösre vált az idő poncsóra változtathatod, és kardigán helyett laza és kényelmes, belebújós darab.

A poncsópólókat a webshopban itt találod, nézd meg a többi színt is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.