tihanyi hétköznapok 1. rész

irány Tihany

örvényes

idén ez a pár lépés esett a legközelebb a balatoni fürdőzős élményeimhez, mert beljebb nem merészkedtem. persze a gyerekeimet alig lehetett kikönyörögni a fagyos vízből, miközben az apjuk fájdalmas pillantásokat küldött felém.., a strandolás nagy élmény volt az örvényesi strandon. azért ott, mert bár Tihanyban volt a szállásunk, az ottani gödrös néven ismert betonplázs nem jött be kisgyerekes csapatunknak, ezért barátságos, földút vezette, lángosszagú helyet akartunk, és mindez megvan ott.

surf_stop

a csónakházas bácsi, akinek a bőrszínére nincsenek is szavaim 10 után nyitja a kölcsönzőjét – e mögött a szuper stég mögött -, amire a helyi kiscsákók azonnal ráröppennek, és Levibá valahogy úgy bánik velük, hogy örömmel tologatják neki ki-be a vizibicikliket, meg a kajakokat a partról. cserébe férfias kézfogások és további komoly harci feladatok járnak.

a fürdéssel kapcsolatos további élményeink a szállásunk udvarában található fűtött medencére korlátozódtak, amit májusban még nem is sejtettünk, hogy ilyen nagy adomány lesz. fürödtetek már 30 fokos vízben alig 20 fokos levegő mellett, süvítő szélviharban? a gyerekesek tudják miről beszélek..

sál

 

miután az időjárás nem volt túl kegyes, szinte egész héten úton voltunk. az egyetlen sál, amit vittem a nyaralásra, végig jött velem. volt hogy a nyakamban, a hátamon viseltem, de olyan is, hogy a gyerekeket takargattam be vele, nagyon összenőttünk.

 

kővirág

vasárnap reggel Káptalantótiban kezdtük a napot, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az alter-nak számító piac mára mainstream lett, sőt, sokan gondolják úgy, hogy trendi dolognak számít megjelenni. ez utóbbi újdonság nem töltött el bennünket különösebb örömmel, de igyekeztünk megragadni a kincsvadász/vadregényes hangulatot.

kővirág köveskál káptalantóti

 

én hétköznapi értelembe vett kávérajongó vagyok, és amikor megláttam egy szuper kávégépet – amiről gondoltam pörköl, darál, gőzöl, miegymás, azonnal sorba álltam, de itt sajnos csalódnom kellett, mert apró párnabetétek pörögtek a kávégépből ki-be, szemeskávé helyett. azért a hangulat kárpótolt valamelyest.

fa játszó

három fehér fahasáb. a homokozó mellett. játék vagy dekoráció?

tilos

a piac után irány Köveskál, az évente visszatérő Bringabár látogatás. ilyen szívélyes táblával fogadják a faluba betérőt, de a hely megvígasztalt a finom zsíroskenyerekkel.

 

gyöngy ékszer

Szentbékálla

 

Tihany egyébként nem kifejezetten nyaraló-község. sőt, talán el is vétettük a dolgot, hogy idén nem egy barátságos faluban landoltunk, hanem ezen az illatos, macskaköves településen. milyen illat?

levendula

 

hát a levendula. minden mennyiségben, minden feldolgozható formában. levendulacsokor, levendulás szappan, levendulaszörp, levendulás dísztárgyak, levendulás citromhabos süti, levendulás csokis keksz, levendulás rumos-csokis kávé. ez utóbbi valódi mellényúlás volt, de nem tudtam megállni, hogy kipróbáljam.

tihany rév

 

tihanyban a legjobb a rév környéke. tele van pecásokkal – profikkal és nagyöregekkel egyaránt – akik valamit nagyon jól csinálnak, mert folyamatos halfogásokkal kápráztatták el a nagyérdeműt. már-már arra gyanakodtam, hogy beépített emberek, és csak a hangulat kedvéért feszítenek a fagyos szélben.

tihany kikötő komp

 

ilyen morcos volt az egyik szombat reggel. a felhők pillanatok alatt szürkítették el az eget, és nem egészen 10 perc múlva már szakad is az eső.

vacak idő

stég

rengeteg állomása kimaradt a kiruccanásainknak, voltunk például megint az arácsi cukiban, ahol tradicionálisan 20-án van az utolsó munkanap, és a szakadó esőbe bekucorodtunk a kályha mögé, és csokissütit, meg (belül is) sajtos pogácsát rágcsáltunk.

vagy jártunk kalandparkban is a gyerekekkel szakadó esőben, ahol dobtam egy hátast, vagy bementünk füredre a Malackrumpliba rántott csirkét enni, utolsó este pedig a tihanyi Bujtor szabadtéri színpadon megnéztük a Boeing Boeing Thália előadást.

folyt.köv.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.