Miért féltem a méteráru boltokban tavaly ilyenkor?

Ciki vagy sem, pár évvel ezelőtt még remegő lábakkal léptem be egy-egy méteráru kereskedésbe, kb. úgy éreztem magam ott, mint egy aprócska béka, aki a placcsogó lábaival hívja fel a maga szerencsétlenségére a figyelmet. És persze meg voltam győződve, hogy ebben az eladók is benne vannak, lesik minden tétova lépesemet, kézmozdulatomat, alig várják, hogy feltehessék a rettenetes kérdést: segíthetek?

Hiába voltam felvértezve a legjobb mondatokkal – mert egyébként gőzöm sem volt róla, mit válaszoljak – kínos csendbe torkollott a társalgásunk, ami letörte a felfedező kedvemet, és minden korábbi várakozásom az új anyagokkal kapcsolatban a porba hullott.

mustársárga jersey sál talking scarves

Azóta sok minden változott. A legtöbb helyen “jóban vagyunk”, és én is megnyugodtam. Valószínűleg azért, mert rájöttek, hogy jobban járnak velem, ha hagynak csendben nézelődni, én meg megtanultam, sokat fejlődtem tanultam tőlük, amiből néhány dolgot most itt megosztok veletek.

Miért fontos az anyag?

Az egész azért olyan fontos nekem, mert a méteráru nekem az alapanyag. Olyan ez, mint amikor a főzésnél Jamie Oliver vagy Stáhl Judit rendre azt szajkózza, hogy a jó minőségű alapanyag a minden, csak abból lehet finom ételt készíteni. Ez nekem is a termékek alfája és omegája, ennek a minőségétől függ a sál és körsál paletta sorsa, ezért számít ennyire.

Honnan van az anyag?

A legfontosabb dolog a hazai textiliparral kapcsolatban az, hogy gyakorlatilag nincs. Volt, majd a 2000-es évek elején az import minden egyebet kiszorított a piacról, és ezek vannak ma is a polcokon.

A méteráru boltokban hatalmas tekercsekben állnak az anyagok, a legtöbbször alapanyag szerint szortírozva, de egy számomra érthetetlen okból olyan is akad, ahol szín szerint, vegyes anyagminőségben sorakoznak a textilek.

Az anyagok szélessége általában 140-160 cm, ezt a legtöbb helyen félbe hajtva tekercselik fel, máshol egy papír gurigán kihajtva található.

Ha kikerül az asztalra az áru, érdemes jól megvizsgálni pár métert, hogy nincsenek-e rajta színfoltok (előfordul), szálkihúzódások, szakadás, gyűrődve festés, lyuk, miegymás. Sőt, félbehajtott tekercseknél a hajtást is meg kell vizsgálni, mert ha már egy ideje ott áll az anyag a polcon, kifakulhatott, bolyhosodhatott.

Sál és körsál anyag

Az egyenes vágás kérése kényes dolog, mondanám, hogy TABU, és ezzel soha nem vágódom be, de szerencsére ott, ahol vásárolok, piszok ügyesek az eladók, és ők is odafigyelnek erre.

Ez egyrészt a sál varrásánál fontos, mert az oldalai egyenesen futnak, másrészt az anyagok drágák. Nem ritka a 2-4 ezer forintos méterár, ezért ha akár 5-10 cm-t le kell vágni utólag, hogy kiegyenesítsem az oldalakat, az 10 sálnál már feleslegesen kidobott száz és ezer forintokat jelent. Az egyenességet könnyen lehet ellenőrizni a szálirány, vagy a minta helyzetének ellenőrzésével az anyagon közelről.

Kezdetben rengeteg anyag típussal próbálkoztam, és remélem soha, senki nem fogja látni azt a mennyiségű készletet, amelyet a próbálkozásaim során gyűjtöttem, de ennek köszönhetően jutottam el azokhoz az anyagokhoz, amelyek végül sikeresen kiállták a sál készítés és viselés próbáját.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.