Ha kell, segítesz

Van egy ilyen szociális háló, bár így leírva szörnyű, de azért mégiscsak létezik egy munkahelyen belüli “hálózat”, amibe rendeződve vagyunk: összeköt bennünket.

Vannak rajta tőlem távolabb is emberek, meg a közvetlen közelemben is. Tudom, hogy kinek mit mondhatok, kitől mit kérhetek, és ahogy ma is történt, tudom, hogy kinek kell segítenem.
Az ilyen háló(zat?) nem szerepel HR-es chart-okon, vagy kifüggesztve a konyhában, ez egy megfoghatatlan, de létező dolog, amivel meg kell tudni ismerkedni, meg kell tanulni felismerni benne a saját helyedet, másokét, és szépen lassan feltérképezni az összefüggéseket.

Ennek több haszna is van: először is alkalmazottként alapvető szükséglet (jaj!) a csoportba tartozás napi élménye – pl. legyen kivel meginnod egy kávét, lemenni dohányozni (én azt nem..), ebédelni járni stb.
Másrészt – bár soha senki ki nem mondaná nyíltan – de megkönnyíti a cégen belüli életedet, ha tisztában vagy a felállással.

Amikor még zöld voltam alkalmazottként, nem sokra becsültem ezeknek a kapcsolatoknak az erejét, sőt, azt gondoltam, hogy a gyengeség jele, ha valaki többet “bandázik”, ahelyett, hogy önálló volna. Ehhez hasonlóan azt is hittem, hogy elég okosnak és szorgalmasnak (nem!!) lenni, és jól végezni a munkát, de aztán idővel felismertem, hogy ez olyan, mint egy egyszemélyes buli, nem vezet semerre, hosszú távon cseppnyi örömet se okoz, és hátráltatja a munka hatékonyságát.
Van egy könyv, Karrierlift a magyar címe – több, mint 20 éves könyv.. – ott olvastam kb. 10 éve először erről a témáról. Hogy ez a jelenség tényleg van, és működik, és hogy egyátalán nem ciki elítélendő, sőt, elengedhetetlen része a napi munkának ugyanúgy, mint a hosszabb távú munkahelyi fejlődésnek.

Azóta megfigyelek.
Látok például új embereket, akik a belépésüket követő második napon vadul igyekeznek feltérképezni ezt a rendszert, nem várnak heteket, hónapokat, mindent azonnal tudni akarnak. Először ez is ellenszenves volt, de tulajdonképpen nincs ezzel gond, amíg át nem lép egy határt.

Aztán vannak azok a “csendestársak”, akik odaszegődnek egy összeszokott társasághoz, és nem nyilvánítanak véleményt elhamarkodottan, nem kérdeznek rá homályos témákra, csak figyelnek, és lassan alkalmazkodnak.
Én is voltam új, nekem különösen sok időbe telt, míg megtaláltam a helyem, és mára már érzem, hogy ki, milyen kapcsolatban áll velem. Tudom, hogy ki kedvel, és ki az, aki soha nem fog, és elfogadtam a felállást. És veszem az adást, ha én kellenék.
Ma segítséget kért tőlünk valaki, mert pontosan tudta, hogy ha hozzánk jön, akkor meg fogja kapni.

Mert korábban már ő is segített nekünk, és mert legközelebb is fog, ha szükség lesz rá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.